A következő címkéjű bejegyzések mutatása: igazság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: igazság. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 27.

Rónay György: Láttál csodákat (1948.)


Eljön az idő, amikor a játék
mutatványánál fontosabb, ami
szívedben mint a nyugtalan parázs ég,
s amit, úgy érzed, meg kell vallani.

Valami ige keresi a testét,
valami lélek köntösét, a szót,
s melengeted, hogy végre megszülessék,
magzatodat, az igazi valót.

S már nem te szólsz, az szól teáltalad már,
mit annyi lázas éven át tagadtál:
az igazság, mely sorsodban ragyog.
Dicsőséged lesz, ha kimondhatod.

2014. július 23.

Az igaz emberről...


A képekre kattintva az írás kinagyítható, letöltve jól olvasható.




forrás: Nyitott Szemmel magazin 2013/5. szám

2014. február 25.

Weöres Sándor gondolatai


Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd:
ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek,
hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle
véges és változó mérték között.
Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van;
mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse,
mely belőled hiányzik.
Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud;
tanulj meg mindenkitől tanulni.



2013. május 20.

Székely János: Zene


...Végtére elpirult s a házak
Mögé bukott az őszi nap.
Hazafelé tartottam. Számon
Meggyűlt a keserű iszap.

Meggyűltek arcomon az árnyak
És ajkamon az undorok.
Lelkemből utáltam, hogy élek,
S utáltam, hogy ember vagyok.

Mert ismét üvöltött a érdek,
Ismét szűkölt a rettenet.
Mert újra jött és újra győzött
A talmi az érték felett.

Mert vétkeit a vétkes újra
Erényekké papolta át,
S a talpnyaló alázat ismét
Hőssé hazudta önmagát.

Mert újra teljesülni láttam
A nagy világtörvényeket,
Mert újra csak valódi arcuk
Mutatták meg az emberek,

Szóval mert újra állt a bál, és
Velőt tiport és csontokat,
Azért gyűlöltem a világot,
S utáltam embervoltomat.

És akkor - hogyan is meséljem,
Barátaim, hogy kezdjem el? -
Akkor váratlanul zene zendült,
Zene, mely éget és emel,

Zenevarázs és zenegyász és
Zenekín, zeneoltalom.
Súlyos, hatalmas zene áradt
Felém egy nyitott ablakon.


Zene hömpölygött túl a sarkon,
Egy ablakból a gyászsötét
Utcára, s én máris megálltam,
S némán hallgattam a zenét,

Álltam és hallgató szívembe
Öröm csapott és félelem,
Valaki beszélt bent. A lélek
Anyanyelvén beszélt - velem.

Hozzám beszélt Sebastian Bach.
Időn és pusztuláson át
Dúdoló vigaszul a Máté-
Passió zárókórusát,

A roppant, örvénylő zenét, a
Fúgába font ítéletet,
Hogy íme, győzött a gyalázat,
A jóság megfeszíttetett.

Ott állottam a keskeny utcán,
A zsongó hangesőben, és
Ütemenként forrott ki bennem
A hangtalan felismerés,

Hogy kár az emberi világot
Utálni és szégyelleni,
Hiszen ember volt maga Bach is,
És zenéje is emberi,

Hisz emberi a tisztaság is,
És emberi az értelem,
S ha kiforgatnak mindenemből,
Ez mégis megmarad nekem.

Enyém marad Sebastian Bach,
Enyémek a kivert nagyok.
Minek beszélek én magányról
Ki véle társaloghatok?

Minek gyűlölném én az embert?
Miért hinném, hogy reménytelen?
Miért volna átkozott e fajta,
Ha ilyen lelkeket terem?

Hosszan hallgattam a feloldó,
Igazmondó, konok zenét,
Bach szózatát, amely a bongó
Égen csapódott szerteszét,

Aztán leszállt a lusta este,
A kórus is elhallgatott,
De én már könnyebben viseltem
A terhet, hogy ember vagyok,


A súlyos, emberi parancsot:
Gazok között teremni meg
Valamit, ami tán vigaszt ad
Valamikor valakinek.



 

Bach: Matthäus-Passion / Rattle ·

 Rundfunkchor Berlin · Berliner Philharmoniker

Reményteljes jövő


„A  Biblia eszkatológikus üzenete egészen sajátos,
 amelyet ma is kincsként kell meglelnünk és őriznünk...."


 „… A ma emberét az Istentől való elhagyatottság érzése szorongatja, a kárhozat, amely nem más, mint az egész mindenség értelmetlenségének és végső halálba hullásának a hite. Ebből a zártságból hirdet kivezető utat a (bibliai) eszkatológia. 

… az ember kunyhóban él, holott kunyhója falán ajtó van, amely katedrálisba vezet…


…Az eljövendő világ fényeinek és ígéreteinek vonzásában az ember szabadságot kap arra, hogy nem félve merjen élni…”             

(Szatmáry Sándor - Újszövetségi kortörténet)



„Maradjatok meg a hitben, 
mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.” 

                               (Apostolok cselekedetei 14:22)


2013. április 27.

Weöres Sándor: A teljesség felé - Az érzelgésről


    Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte-levőre.
Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. S ez: az érzelgés, mely manapság mindennél veszedelmesebb; cukros váladéka bekente az emberiséget.
     Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomorúságosabb. Egyik irányban szeretni csak úgy tud, hogy másik irányban gyűlölködik; vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formátlanságához mér mindent; akármerre fordul, jó nem fakad belőle.
     A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást és nyert ügye van.
Az érzelgősség kétfejű nőstény: egyik feje édesen mosolyog és mohón csókolgat, másik feje könnyeket ont, harap és piszkolódik. Csókolgató fejét immár majdnem mindenki összecseréli a jósággal, szeretettel, erkölccsel, családiassággal, ízléssel, eszményi lelkülettel, harapós fejét pedig a joggal, törvénnyel, megtorlással, igazsággal.
Korunk betegsége, a lelki talajtalanság és általános összezavarodás, innen ered: a kétfejű bestia mosolyából és könnyzacskóiból. Többet ártott, mint akármelyik szenvedély: a józan emberi mértéket összezavarta.



2013. április 22.

„Ami testnek az egészség, az a léleknek az igazságosság”


     Platón a lelkiismeret mindenekfelett való megbecsülését örökölte halálra ítélt mesterétől. Szókratész szellemujja mindvégig tapintotta ütőerét. „Ami testnek az egészség, az a léleknek az igazságosság” – mindkettejük jelszava lehetne a platóni megfogalmazás. Jól tudták, hogy „nem maga az élet a legfőbb érték, hanem a jó élet”. Honnan tudjuk azonban, hogy mi az igazság és a jóság? Megvan-e bennünk vagy a világban, amit annyira keresünk? Ha bennünk lenne, nem kellene erőfeszítéseket tennünk megszerzésére; ha a világban rejlenék, nyomára akadhatna bárki. Nincsenek ezek sem bennünk, sem körülöttünk, hanem egyedül Istenben, akinek szava hol érvényesülhet (daimónon), hol viszont becsukjuk előtte lelkünket. 
(Reisinger János)


http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/99/1112/10reis.htm 

Sem sárarany,
a satnyareményű halandók
életében ritka kincs,
sem briliáns,
sem dús ezüst ágy,
drága jószág ember előtt,
minekünk úgy nem ragyognak,
s tágterű föld másra sosem szoruló,
magától kövér szántói sem,
mint igaz emberek
egyetértő gondolkodása.

        (Ritoók Zsigmond fordítása) 


2013. április 21.

Arany János: Civilizáció


Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett. 


Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és – helybehagyja.


(1877 körül)




Mióta és míg a világ,
Nem volt-e, nem leend-e
Erős, ki nyomni mindig kész,
S ki elnyomassék, gyenge?
Amazt mikép mérséklitek
Hogy enyhe légyen lánca?
Mikép ezt, hogy nagyon sulyos
Békóit meg ne rázza?

Avagy ki fékezendi meg
Az ember szenvedélyét,
Midőn iszappal hányja fel
Háborgó lelke mélyét?
Midőn az Ész, a Bölcseség,
Megbántva, meggyalázva,
Mint a hajdan profétái,
Vonul remeteházba? 

(Arany János: Gondolatok a békekongresszus felől 
(1850. szept.) , részlet)

2013. április 3.

Pilinszky János: A restségről

Tudjuk, hogy a restség sok esetben nagyon is fárasztó, s ami még különösebb, hogy a lusta ember nemegyszer gyötrelmes álfeladatokba menekül. Mi hát a restség mélyebb oka és kiváltója?

Azt hiszem, valamiféle egzisztenciális félelem. Félelem attól, hogy rá kell ébrednem az igazságra és a valóságra. Arra, hogy erőm véges. Arra, hogy ügyetlen és sok mindenre alkalmatlan vagyok. Félelem attól, hogy a valóságos feladatok megfosztanak az üres ábrándozástól, kemény menetrendet szabva elém; attól, hogy a kiszámíthatót föl kell cserélnem a kiszámíthatatlanra. A képzelgést és a látszatot a valóságra. Önmagam jelenlétét és létezését a világ és a többi ember létezésére. A lusta ember nem annyira a formális erőfeszítéstől fél, mint az erőfeszítés tartalmától. Azt merném mondani, hogy üres erőfeszítésre mindig kész, de mindig fél a világ, saját maga és mások, egyszóval a lét jelentésének a megismerésétől, s főként tudomásulvételétől.

A lusta ember egyszerűen nem hajlandó fölnőni, egyszerűen fél mindenfajta igazságtól. A remete, aki az igazságot kutatja, egy „oszlopszent” – sose lehet lusta. A restség nem azonos külső képével. A restség lényegében metafizikai rettegés, az igazság szívós és szakadatlan megkerülése, kitérés mindenfajta szembesülés elől. Legjobb ellenszere az igazságra való törekvés. Enélkül ugyanis minden tevékenység továbbra is csak lustaság marad: a restség képmutató, kétszeresen hazug álruhája.

A bennünk lakó és mélyen fekvő restségnek semmi se kedvesebb a teljesítmény látványánál. Előszeretettel hivatkozik a végzett munka mennyiségére: kilókban, órákban, méterekben tetszeleg. A valódi munkás vele szemben néma, akár a minőség és az igazság.

„Munkakerülő” – a kifejezés találóan csípi el a mozdulatot, de megtévesztően tolmácsolja tartalmát. A restség esetében bölcsebb lenne igazság- és valóságkerülőről, az igazság és a valóság megkerüléséről beszélnünk. A restséggel szemben egyedül az igazság szakadatlan keresése lehet hatásos. Mivel egyedül ez biztosíthatja, hogy fölismerjük, mit is kell tennünk, s hogy valóban meg is tegyük, amit egyszer fölismertünk. Minden egyéb tevékenység lényege szerint restség, aktív vagy passzív elodázása annak, aminek elvégzésére megszülettünk.



(Új Ember, 1974. március 17.)





2013. március 17.

Edmund Waller: Öregség



Nyugszik a tenger, ha megállt a szél;
mi is, ha elcsitult a szenvedély.
Megtudjuk, mily gyönge tiszavirág
a tűnő dolgokra hiú világ.
Vágy ködösíti az ifjú szemet,
de észreveszi az űrt az öreg.
 
Új fénynek nyit a lélek repedő
sötét házába száz rést az Idő:
bölcsebb leszel s gyengülésed is edz,
ahogy örök hazádhoz közeledsz;
s a Régit elhagyva egyszerre két
életbe látsz be az Új küszöbén.

(fordította: Szabó Lőrinc)

2013. február 15.

Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács


Két szálfát hoztak Ámon udvarára
és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj:
Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára.
Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat.
Sürgős.” És Ámon munkához fogott.
Fejszecsapások hullottak a fára.
Akkor hajnalodott.

Felkelt az asszony is, a gyermek is.
„Édesapám, milyen két furcsa fa.
Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé,
ne is kérdezd!”– döbben föl az apa
Kis Salomé vidáman elszalad.
Milyen erős a nemrég béna láb!
De jó is volt Jézushoz vinni őt,
követve szívük halk sugallatát.
Csodálatos volt az a pillanat!

Ámon dolgozik. Készül a kereszt.
Nehéz a szíve. Ki is hordja majd?
Valami gyilkos, lator, lázadó
nyomorult emberteste függ le rajt.
Akárkié, annak nem hirdetett
bocsánatot szelíd Názáreti,
mint őneki.
A kis Salomé sírva jő megint:
„Édesapám, ne ácsold azt a fát,
valami úgy fáj a szívem körül.”
Ámon, az ács, verejtéket törül.

És két pribék cipeli már tova.
„Hová, emberek? Csak azt, hogy hova
kinek? Szóljatok! Két kérges kezem
keresztet, mást mindennap annyit ácsolt,
de soha semmit ilyen nehezen!”
„Eh, valami hamis próféta volt.
Jézus. Hiszen hallhattad a nevét.
Nem emlékszel rá?” „Jaj! emlékezem.”

„Ámon, vidd már a pénzt. Kell a kereszt.
Durva, nehéz. Éppen jó lesz neki.
Ha igazán Isten fia, ne félj,
majd leszáll róla a Názáreti.
Őrajta lesz, nem a te válladon.” 
Ámon csak áll, csak áll, s két szót dadog
szünettelen: „Nem adom. Nem adom.”
„Megvettük, Ámon. Mi közünk veled?
Ácsolhatsz egyet önmagadnak is.
Ma az ács fia, holnap meg az ács.”
„Nem, nagyurak, kérlek, ma engemet.
Énrám sújtson le ostor, kalapács!
Ártatlan Ő. Annyit vétkeztem én.
A gyermekemet gyógyította meg!
Ha vért akartok, itt van az enyém!”
„Elég volt, Ámon. Vidd a pénzedet.”

Kavargó, lármás, gyülevész menet.
Látni akarnak, egymáson taposnak.
„Ni hogy' vérzik! Ni már megint verik!
Odanézzetek, már megint leroskad!”
Ki hederítne rá, hogy valaki
ott tördeli kezét a vad menetben:
„Nem az övé! Az enyém, az enyém!
 Nekem adjátok! Az az én keresztem!”

Csak másnap reggel vetődik haza.
Semmit se szól, semmit se kérd az asszony.
A nagy kereszt ott állt a Golgotán
s ő fenn maradt, hogy álmatlan virrasszon,
és faggassa a kereszt titkait,
a nagy keresztét… hiszen az övé volt…
ő ácsolta… Virrasztott végtelen,
míg el nem kezdett pirkadni az égbolt.
Most hazajött. Az asszony is remeg.
Egymásra néznek; sír bennük a bánat.
Szívükbe hasít az a kacagó,
boldog gyermekhang. Szegény Salomé,
szegény, ó mit se sejt. „Édesapám,
álmomba' láttam ám édesapámat!
Ékes királyi széket faragott
két nagy-nagy fábul. S az Úr Jézus ráült.
Koronája volt. De egész olyan volt,
mint mikor meggyógyította a lábom.
Fényes angyalok álltak körülötte
és uralkodott az egész világon.
Édesapám, úgy-e gyönyörű álom?”

Ámon sötét szeme látóra tágul:
„Királyi széket… faragtam neki…
és uralkodik az egész világon?
Királyi szék lesz véres keresztfábul…
A te váltságod az Ő vére, Ámon.
Igen, kis Salomém, egyetlen lányom,
gyönyörű álmod volt: próféta-álom!”

2012. március 3.

Buda Ferenc - Fohász a virradatban

 
Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad
kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem


nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kiehült ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon


nem tudom magam sem tudom

kérlek hát fogadj el kételyeimmel
vakon botladozó beszédemmel
s ha nem akarod úgy akár
választ se adj
csak engedd hogy megszólítsalak


kakas szól kiált a kakas
emlékezem: mint vallattalak
vallottalak és tagadtalak
mert nehéz igen nehéz megértenem
hogy Te a Gonoszt is virulni
vigadni hagyod


s mert nem tudom ki vagy
s hogy én ki vagyok
már azt sem tudom


világosságra szomjazom

nincs egyebem
csak magam


oldozd fel kérlek szorongásomat
oltalmazd szeretteimet
fékezd meg indulataimat


pásztorom őrizőm ha vagy
veszni ne hagyj


Ámen

Ne hagyd hogy ne így legyen

2012. február 29.

BUDA FERENC: Mécsesszemű remény

Fellegfúró fecskék
fulladnak a porba.
Vizes, vén bölcsesség
lángunkat kioltja.
Kibelezett béke
nyög, mint beteg állat,
megtiport testére
hideg havak szállnak.
Földszín-szürke hadak
jajtalpú csizmája
tapossa a havat
simára, simára.
Sűrű, sima, kemény
a fagy, szinte éget.
Mécsesszemű remény
őrzi a sötétet.

Buda Ferenc: Pesten esik a hó


Pesten esik a hó
Keringve kavarogva
A Dunán a habokra
Lelkük-vesztett romokra
Kivert ablakszemekre
Kékszájú emberekre
Csepelre és a Gyárra
A moccanatlan Várra
Tépett szélű sebeken
Dacoló üzemeken
Aszfaltra száradt véren
Megül halottfehéren
Hordja a szél a földön
Viszi a szél az égen
Pesten esik a hó
Nyílt sebre friss kötésnek
Pest talpig hófehérben


(http://www.youtube.com/watch?v=F2paRjcCMrM)

2011. szeptember 3.

FRIENDS


One day an antelope and a monkey were walking alone.
   ’I feel tired,’ said the monkey. ’It’s easier for you. You’ve got long legs. Mine are very short.’
   ’If you climb on my back, I’ll carry you,’ said the antelope.
   ’Thank you,’ said the monkey.
   ’Don’t mention it, my friend’ said the antelope. ’I know that if I need anything, you’ll help me.’
   ’Of course,’ said the monkey and climed onto the antelope’s back.
The two friends walked on till they came to a tree. The monkey jumped down and they both sat down in the shade. While they were sitting there, however, they saw a lion coming towards them.
   ’Oh, no,” said the monkey. ’If that lion cathes us, he’ll eat us.’
   ’Perhaps he’s already had his dinner,’ sais the antelope. ’If he isn’t hungry, he’ll leave us alone.’
   ’Yes, but we don’t know if he’s hungry or not,’ said the monkey. ’Quick. I’ll get on your back again and we can escape.’
   ’That’s no good,’ said his friend.’I won’t be able to run very fast if you’re on my back.’
All the time the lion was getting closer. The monkey looked up. ’I know,’ he said. ’He won’t get us if we climbed this tree.’
   ’But I can’t climb trees,’ said the antelope.
   ’I can,’ said the monkey, and jumped up into the tree. The kion was very close.
   ’I can’t run away now,’ thought the antelope. So he lay down on the ground and pretended to be dead.
The lion came to the tree. He looked up and saw the monkey sitting on a brach. Then he walked up to the antelope. He bent down and sniffed the antelope’s ear for a few moments.
He didn’t eat the antelope, however.
  When the lion was gone, the monkey came down the tree and the antelope stood up.
   ’Phew,’ said the monkey. ’That was scary, but what was the lion doing? I saw him sniffing your ear.’
   ’He was talking to me,’ said the antelope.
   ’Really?’ said the monkey. ’What did he say?’
   ’He said, „You should choose your friends more carefully!”


2011. augusztus 11.

Füle Lajos: Sakkfigura


Egyszerű sakkfigurád vagyok
én Neked, Uram,
lovad, parasztod, futód,
amit akarsz, ahogy akarod.
Király lenni sosem akartam
bástyának se lennék jó, tudom.
De jó a Te kezedben lenni
s odaállni, hova csak akarod,
ahová bölcs gondolataid
vezényelnek, s veszteg maradni, míg
kegyelmesen új jelt nem ád kezed.
Vidd velem győzelemre
gondolataidat!
S ha néha netalán
ki is ütnek démoni erők,
végy kegyelmes Kezedbe újra,
rendelkezz velem!

Egyszerű sakkfigurád vagyok
én Neked, uram!



Simon András: Töredék


                                          Aki Istent szereti benned,
                                         úgy őriz meg, hogy elenged.
                                         Aki csak magát szereti benned:
                                         úgy veszít el, hogy görcsösen
                                        ragaszkodik hozzád.


Azért jött, hogy életünk legyen

 A híres baptista prédikátorhoz, Charles Haddon Spurgeonhöz egyik prédikációja után odament egy fiatalember, és ezt mondta:
- Önnek igaza van, prédikátor úr, nekem is meg kell találnom a Golgota hősét, és Isten gyermekévé kell lennem. Meg is fogok térni valamikor.
- Valamikor? – kérdezte Spurgeon.
-Nos, igen, később.
- Később? Miért nem ma?
A fiatalember kissé zavarba jött:
- Szeretnék üdvözülni, és meg is akarok majd térni Jézushoz, de először szeretnék valamit kapni az élettől.
Spurgeon felnevetett, és ezt mondta:
- Kedves barátom, úgy látom, ön nagyon igénytelen. Nekem kevés lenne, hogy valamit kapjak az élettől, nekem az élet kell. A Bibliámban meg van írva, mit mondott erről Jézus: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek.”



2011. április 16.





 

„Az okosságnak 
előtte jár az igazságosság”

Sophoklesz