Arról, hogy a dolgokat meg kell várni

„Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek –, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban annak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

 

(Márai Sándor: Füveskönyv - 63. - 
Arról, hogy a dolgokat meg kell várni)

Leírhatalan dicsőség, amit ha megízlelünk, vonzásában tart ...

 „Ha csak egy pillantásunk lenne a mennyei városba,

  sohasem kívánnánk ismét a földön lakni.”

(Ellen G. White)

 

„Ha egyszer megízleled a repülést,

utána úgy fogsz járni a földön,

hogy szemed az eget fürkészi,

mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.”

(Leonardo da Vinci)

Edmund Waller: Öregség

Nyugszik a tenger, ha megállt a szél;
mi is, ha elcsitult a szenvedély.
Megtudjuk, mily gyönge tiszavirág
a tűnő dolgokra hiú világ.
Vágy ködösíti az ifjú szemet,
de észreveszi az űrt az öreg.
 
Új fénynek nyit a lélek repedő
sötét házába száz rést az Idő:
bölcsebb leszel s gyengülésed is edz,
ahogy örök hazádhoz közeledsz;
s a Régit elhagyva egyszerre két
életbe látsz be az Új küszöbén.

(fordította: Szabó Lőrinc)

Sík Sándor: Mosolygó gyermek

A nyári busz fullasztó melegében,
Kék-bóbitás sapkája keretében,
Anyja mellére békén odabújva,
Szemben velem egy esztendős fiúcska.

Szeme azúrját kerekíti tágra,
Úgy néz a furcsa idegen világra,
Ami én vagyok, aki mostan boldog
Gyönyörűséggel arcába mosolygok.

Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig,
Míg szirom arca gömbölyűre válik,
Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán,
És édesdeden visszamosolyog rám.

Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!

Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolya vissza tud mosolyogni!

Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja
Minden mosolynak, nekem is megadja,
Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek:
Friss antennája minden szeretetnek.

 

“Egy gyermek élete olyan, 

mint egy papírlap, 

melyen minden
arra járó nyomot hagy."