Pilinszky János: A könyvek könyve

     „Ülök a kora őszi kertben, és olvasok. A kertet, az égboltot, a fákat, s egy öreg kutya pillantását, jelenlétét olvasom. Esténként előbb a szürkületet, később a csillagok betűit, az éjszaka zajait, a csönd „betűvetéseit”. Kifogyhatatlan „olvasmány”. Szöveg, amit a csecsemők is értenek, s a bölcsek se tudnak megfejteni. Könyv, amiben egyedül az idő lapozgat. Írás, amiben egyszerre vagyok olvasmány és olvasó.

[…] Az emberi élet nemcsak szakadatlan létezés, de szakadatlan olvasás is. A türelmetlenek nem várták be az idő lapozását, maguk szeretnének beletúrni a mindenség lapjaiba. De ez csak gyöngeségükre vall. Az olvasás figyelmét sose pótolhatja a lapozás türelmetlen sietsége.
Ki kell várnunk a lapok fordulását, mivel a mindenség, a teremtés „tempója” éppúgy üzenet, mint az „írott sorok” látványa. A tettenérhetetlen változás a mindenségben: minden emberi műalkotásnál nemesebb szerzőre vall.
      Mi, emberek, szeretnénk fölgyorsítani az időt. De az idő: ráér. Minden változás ellenére lehetetlen nem éreznünk, hogy az időt egy örök kéz írja, s hogy e kéz stílusa messze meghaladja a miénket.
Lehetetlen ezzel a Könyvvel versenyre kelni! Lehetetlen, de nem is kell. Amit mi írunk, valójában nem írás – csupán jobb-rosszabb olvasása az elénk táruló lapoknak. […] „

(Részlet; A könyvember, Magyar írók novellái a könyvről)

Gárdonyi Géza: A láthatatlan kéz

A képekre kattintva az írás kinagyítható, letöltve jól olvasható.

forrás: Nyitott Szemmel folyóirat 2013/5. szám

Az igaz emberről...

A képekre kattintva az írás kinagyítható, letöltve jól olvasható.

forrás: Nyitott Szemmel magazin 2013/5. szám

Pilinszky János: Kérdés

 

Hol járunk már az éden fáitól!
Világunk büszke madarának
csőrében porladunk.

Hullám befagy,
lüktetés, csobogás eláll,
meghasadnak az evidenciák.

Akárhonnan,
érkezhet mondat
akárhonnan?

Alázat - hála >< büszkeség

„Annyi mindent kapunk az Istentől,
s úgy állítjuk be, mintha mi termeltük volna ki.”


„Mi a különbség a fák és mi köztünk?

-    A fák mindent kapnak; esőt, napfényt, jó talajt, gondozást. Növekszenek, egyre sudárabbak, mások boldogítására.
-    Mi is egyre többet kapunk az életben, ezt magunknak tulajdonítjuk, és ezért nem kíváncsi ránk úgy a másik ember, ahogyan egy fát megcsodál.”
    

„A kereszténység legnagyobb ellensége a büszkeség.”

 
„Az ember semmit sem vehet,
  hanem ha a mennyből adatott néki.”
                                                    (Jn. 3:27)

„Mid van, amit ne kaptál volna?
  Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel,
  Mintha nem kaptad volna?”
                                                 (I. Kor. 4:7)

„Minden jó adomány és 
minden tökéletes ajándék felülről való,
és a világosságok Atyjától száll alá…”
                                                  (Jak. 1:17)
 

Székely János: Zene

...Végtére elpirult s a házak
Mögé bukott az őszi nap.
Hazafelé tartottam. Számon
Meggyűlt a keserű iszap.

Meggyűltek arcomon az árnyak
És ajkamon az undorok.
Lelkemből utáltam, hogy élek,
S utáltam, hogy ember vagyok.

Mert ismét üvöltött a érdek,
Ismét szűkölt a rettenet.
Mert újra jött és újra győzött
A talmi az érték felett.

Mert vétkeit a vétkes újra
Erényekké papolta át,
S a talpnyaló alázat ismét
Hőssé hazudta önmagát.

Mert újra teljesülni láttam
A nagy világtörvényeket,
Mert újra csak valódi arcuk
Mutatták meg az emberek,

Szóval mert újra állt a bál, és
Velőt tiport és csontokat,
Azért gyűlöltem a világot,
S utáltam embervoltomat.

És akkor - hogyan is meséljem,
Barátaim, hogy kezdjem el? -
Akkor váratlanul zene zendült,
Zene, mely éget és emel,

Zenevarázs és zenegyász és
Zenekín, zeneoltalom.
Súlyos, hatalmas zene áradt
Felém egy nyitott ablakon.

Zene hömpölygött túl a sarkon,
Egy ablakból a gyászsötét
Utcára, s én máris megálltam,
S némán hallgattam a zenét,

Álltam és hallgató szívembe
Öröm csapott és félelem,
Valaki beszélt bent. A lélek
Anyanyelvén beszélt - velem.

Hozzám beszélt Sebastian Bach.
Időn és pusztuláson át
Dúdoló vigaszul a Máté-
Passió zárókórusát,

A roppant, örvénylő zenét, a
Fúgába font ítéletet,
Hogy íme, győzött a gyalázat,
A jóság megfeszíttetett.

Ott állottam a keskeny utcán,
A zsongó hangesőben, és
Ütemenként forrott ki bennem
A hangtalan felismerés,

Hogy kár az emberi világot
Utálni és szégyelleni,
Hiszen ember volt maga Bach is,
És zenéje is emberi,

Hisz emberi a tisztaság is,
És emberi az értelem,
S ha kiforgatnak mindenemből,
Ez mégis megmarad nekem.

Enyém marad Sebastian Bach,
Enyémek a kivert nagyok.
Minek beszélek én magányról
Ki véle társaloghatok?

Minek gyűlölném én az embert?
Miért hinném, hogy reménytelen?
Miért volna átkozott e fajta,
Ha ilyen lelkeket terem?

Hosszan hallgattam a feloldó,
Igazmondó, konok zenét,
Bach szózatát, amely a bongó
Égen csapódott szerteszét,

Aztán leszállt a lusta este,
A kórus is elhallgatott,
De én már könnyebben viseltem
A terhet, hogy ember vagyok,

A súlyos, emberi parancsot:
Gazok között teremni meg
Valamit, ami tán vigaszt ad
Valamikor valakinek.

 

Bach: Matthäus-Passion / Rattle ·

 Rundfunkchor Berlin · Berliner Philharmoniker

Reményteljes jövő

„A  Biblia eszkatológikus üzenete egészen sajátos,

 amelyet ma is kincsként kell meglelnünk és őriznünk...."

 „… A ma emberét az Istentől való elhagyatottság érzése szorongatja, a kárhozat, amely nem más, mint az egész mindenség értelmetlenségének és végső halálba hullásának a hite. Ebből a zártságból hirdet kivezető utat a (bibliai) eszkatológia. 

… az ember kunyhóban él, holott kunyhója falán ajtó van, amely katedrálisba vezet…

…Az eljövendő világ fényeinek és ígéreteinek vonzásában az ember szabadságot kap arra, hogy nem félve merjen élni…”             

(Szatmáry Sándor - Újszövetségi kortörténet)

„Maradjatok meg a hitben, 

mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.” 

                               (Apostolok cselekedetei 14:22)

Kálnoky László: Tanács halaknak

Ne kapjátok be jó halak,
mit nyújtanak felétek.
Kiderül néhány perc alatt:
halétek vagy csalétek?

"Mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, 
és mint a madarak, melyek megfogatnak a tőrben, 
miképen ezek, azonképen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, 
mikor az eljő rájuk hirtelenséggel."

(Biblia, Prédikátor könyve 9:14)

Arany János: Nőmhöz

Ezernyolcszázharminckilenc -
   Irtuk már e levelet;
Harminc éves, Julim édes!
   Lelki frigyem teveled.

Ifju voltál, ifju voltam,
   Árva voltál, én szegény:
Nem volt messze olyan össze-
   Illő pár a föld-tekén.
    

   .............................. 

(Karlsbad, 1869. júl. 12.)

Szerzek neki segítőtársat hozzáillőt ...

Leírhatalan dicsőség, amit ha megízlelünk, vonzásában tart ...

 „Ha csak egy pillantásunk lenne a mennyei városba,

  sohasem kívánnánk ismét a földön lakni.”

(Ellen G. White)

 

„Ha egyszer megízleled a repülést,

utána úgy fogsz járni a földön,

hogy szemed az eget fürkészi,

mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.”

(Leonardo da Vinci)

"Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; 
még éjjel is oktatnak engem az én veséim.

Az Úrra néztem szüntelen; 
mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.

Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; 
testem is biztosságban lakozik.

Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; 
nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

Te tanítasz engem az élet ösvényére,

teljes öröm van tenálad; 

a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. "
 Zsoltárok 16: 6-11

_

"Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé." 

Zsoltárok 37:37