Képes Géza: Te vagy

te vagy a tüdőm
a levegőm
nélküled
megfulladok

a csendem is
te vagy
nélküled
ízekre tép a zaj
s a zűrzavar

te vagy minden percemben
minden porcikámban

én már
sehol se vagyok

én
te vagyok

„Ami testnek az egészség, az a léleknek az igazságosság”

     Platón a lelkiismeret mindenekfelett való megbecsülését örökölte halálra ítélt mesterétől. Szókratész szellemujja mindvégig tapintotta ütőerét. „Ami testnek az egészség, az a léleknek az igazságosság” – mindkettejük jelszava lehetne a platóni megfogalmazás. Jól tudták, hogy „nem maga az élet a legfőbb érték, hanem a jó élet”. Honnan tudjuk azonban, hogy mi az igazság és a jóság? Megvan-e bennünk vagy a világban, amit annyira keresünk? Ha bennünk lenne, nem kellene erőfeszítéseket tennünk megszerzésére; ha a világban rejlenék, nyomára akadhatna bárki. Nincsenek ezek sem bennünk, sem körülöttünk, hanem egyedül Istenben, akinek szava hol érvényesülhet (daimónon), hol viszont becsukjuk előtte lelkünket. 

(Reisinger János)

http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/99/1112/10reis.htm 

Sem sárarany,
a satnyareményű halandók
életében ritka kincs,
sem briliáns,
sem dús ezüst ágy,
drága jószág ember előtt,
minekünk úgy nem ragyognak,
s tágterű föld másra sosem szoruló,
magától kövér szántói sem,
mint igaz emberek
egyetértő gondolkodása.

        (Ritoók Zsigmond fordítása) 

Túrmezei Erzsébet élete - Fény előttem, fény utánam

Év előttünk, év utánunk,

harcok zúgtak át felettünk,

s könnyözönben, vérözönben 

békekövetek lehettünk. 

Év előttünk, év utánunk,

fény előttünk, fény utánunk,

Krisztus járt velünk naponta,

szenvedéseink is ragyogásba, fénybe vonta.

Fény előttünk, fény utánunk,

zengj előttünk, zengj utánunk,

boldog ének, hála ének,

zengj be minden földi utat,

minden percet, minden évet,

zengj előttünk, zengj utánunk.

Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács

Két szálfát hoztak Ámon udvarára
és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj:
Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára.
Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat.
Sürgős.” És Ámon munkához fogott.
Fejszecsapások hullottak a fára.
Akkor hajnalodott.

Felkelt az asszony is, a gyermek is.
„Édesapám, milyen két furcsa fa.
Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé,
ne is kérdezd!”– döbben föl az apa
Kis Salomé vidáman elszalad.
Milyen erős a nemrég béna láb!
De jó is volt Jézushoz vinni őt,
követve szívük halk sugallatát.
Csodálatos volt az a pillanat!

Ámon dolgozik. Készül a kereszt.
Nehéz a szíve. Ki is hordja majd?
Valami gyilkos, lator, lázadó
nyomorult emberteste függ le rajt.
Akárkié, annak nem hirdetett
bocsánatot szelíd Názáreti,
mint őneki.
A kis Salomé sírva jő megint:
„Édesapám, ne ácsold azt a fát,
valami úgy fáj a szívem körül.”
Ámon, az ács, verejtéket törül.

És két pribék cipeli már tova.
„Hová, emberek? Csak azt, hogy hova
kinek? Szóljatok! Két kérges kezem
keresztet, mást mindennap annyit ácsolt,
de soha semmit ilyen nehezen!”
„Eh, valami hamis próféta volt.
Jézus. Hiszen hallhattad a nevét.
Nem emlékszel rá?” „Jaj! emlékezem.”

„Ámon, vidd már a pénzt. Kell a kereszt.
Durva, nehéz. Éppen jó lesz neki.
Ha igazán Isten fia, ne félj,
majd leszáll róla a Názáreti.
Őrajta lesz, nem a te válladon.” 
Ámon csak áll, csak áll, s két szót dadog
szünettelen: „Nem adom. Nem adom.”
„Megvettük, Ámon. Mi közünk veled?
Ácsolhatsz egyet önmagadnak is.
Ma az ács fia, holnap meg az ács.”
„Nem, nagyurak, kérlek, ma engemet.
Énrám sújtson le ostor, kalapács!
Ártatlan Ő. Annyit vétkeztem én.
A gyermekemet gyógyította meg!
Ha vért akartok, itt van az enyém!”
„Elég volt, Ámon. Vidd a pénzedet.”

Kavargó, lármás, gyülevész menet.
Látni akarnak, egymáson taposnak.
„Ni hogy' vérzik! Ni már megint verik!
Odanézzetek, már megint leroskad!”
Ki hederítne rá, hogy valaki
ott tördeli kezét a vad menetben:
„Nem az övé! Az enyém, az enyém!
 Nekem adjátok! Az az én keresztem!”

Csak másnap reggel vetődik haza.
Semmit se szól, semmit se kérd az asszony.
A nagy kereszt ott állt a Golgotán
s ő fenn maradt, hogy álmatlan virrasszon,
és faggassa a kereszt titkait,
a nagy keresztét… hiszen az övé volt…
ő ácsolta… Virrasztott végtelen,
míg el nem kezdett pirkadni az égbolt.
Most hazajött. Az asszony is remeg.
Egymásra néznek; sír bennük a bánat.
Szívükbe hasít az a kacagó,
boldog gyermekhang. Szegény Salomé,
szegény, ó mit se sejt. „Édesapám,
álmomba' láttam ám édesapámat!
Ékes királyi széket faragott
két nagy-nagy fábul. S az Úr Jézus ráült.
Koronája volt. De egész olyan volt,
mint mikor meggyógyította a lábom.
Fényes angyalok álltak körülötte
és uralkodott az egész világon.
Édesapám, úgy-e gyönyörű álom?”

Ámon sötét szeme látóra tágul:
„Királyi széket… faragtam neki…
és uralkodik az egész világon?
Királyi szék lesz véres keresztfábul…
A te váltságod az Ő vére, Ámon.
Igen, kis Salomém, egyetlen lányom,
gyönyörű álmod volt: próféta-álom!”

"Ne feledd a különbséget a bármit is igénylő szeretet

és a szeretet között."

                                                                          Stepanie Dowrick

Füle Lajos: Akkor jön el

   Ha fájni kezd majd, aki vagy,
   és aki nem vagy, bár lehetnél,
   majd ha bevallod végre, hogy
   sohsem voltál igaz keresztyén,
   ha fájni fog, hogy annyian
   vannak, kiket megejt a tévhit,
   s ajkadról értük száll ima,
   akkor jön el az ébredés itt.

Majd hogyha bűnné lesz a bűn,
s a Golgotához sírva érsz el
letenni ott mind keserűn,
nem alkudva testtel és vérrel,
majd ha hálát adsz JÉZUSÉRT,
s döntésed is végleg megérik,
mert megtisztított az a Vér,
akkor jön el az ébredés itt.

   Majd hogyha jobban érdekel
   kik õk, akik vetnek, aratnak,
   s közéjük állsz és nem leszel
   többé olyan fontos magadnak,
   mert látod már a tájat itt,
   amely aratásra fehérlik,
   s munkára lelkesít a hit,
   akkor jön el az ébredés itt.