Bódás János: Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned. 

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt? 

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ. 

~

"Létezik egyfajta gondoskodás,
amelyet kifejezhetünk csendes kedvesség,
odaadás és nagylelkűség révén...

És ez, csendes erejével,
többet jelent bármiféle szónál."

Képes Géza: Te vagy

te vagy a tüdőm
a levegőm
nélküled
megfulladok

a csendem is
te vagy
nélküled
ízekre tép a zaj
s a zűrzavar

te vagy minden percemben
minden porcikámban

én már
sehol se vagyok

én
te vagyok

Reményik Sándor: Lámpagyújtogató

Egyszer volt, rég volt. 
Azt kérdezték tőlem:
Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?
Lámpagyújtogató-feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt, 
én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott 
egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember föléhajolva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség felé,
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy
kérdezték tőlem:
Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.

És végül-lámpagyújtogató lettem.

 (lámpagyújtogató: A XIX. század foglalkozása, 

az utcai gázlámpák alkonyatkor való begyújtása 

és reggeli kikapcsolása.)

Alázat - hála >< büszkeség

„Annyi mindent kapunk az Istentől,
s úgy állítjuk be, mintha mi termeltük volna ki.”


„Mi a különbség a fák és mi köztünk?

-    A fák mindent kapnak; esőt, napfényt, jó talajt, gondozást. Növekszenek, egyre sudárabbak, mások boldogítására.
-    Mi is egyre többet kapunk az életben, ezt magunknak tulajdonítjuk, és ezért nem kíváncsi ránk úgy a másik ember, ahogyan egy fát megcsodál.”
    

„A kereszténység legnagyobb ellensége a büszkeség.”

 
„Az ember semmit sem vehet,
  hanem ha a mennyből adatott néki.”
                                                    (Jn. 3:27)

„Mid van, amit ne kaptál volna?
  Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel,
  Mintha nem kaptad volna?”
                                                 (I. Kor. 4:7)

„Minden jó adomány és 
minden tökéletes ajándék felülről való,
és a világosságok Atyjától száll alá…”
                                                  (Jak. 1:17)
 

Gondolatok...

     „Jézus soha nem élt rutinszerűen. Soha nem élt fásultan. 

„Jézus éberen figyelte mindenki szükségletét.”* Az emberi élet legszebb vonása ez. – ’Rendelkezésedre állok.’ – Az Isten meg akar mindannyiunkat erősíteni, hogy egy olyan életet éljünk itt, hogy rendelkezésre tudjunk állni. Az Isten rendelkezésére és azoknak az igaz emberi szükségleteknek a betöltésére, akikhez küld. Ez az emberi élet csúcsa. […]”

      „„…hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” ** Az az ember, aki sokat foglalkozik önmagával, önmagát középpontba állítja, önmagához nem fog eljutni. Nem így vagyunk megteremtve. Úgy vagyunk megteremtve, hogy másokon keresztül tudunk a legjobban önmagunkhoz eljutni. Ha ezt az alapelvet megértjük, ezt gyakoroljuk, ehhez erőt kérünk, akkor biztos, hogy ez a hitnek az erőtere lesz, ami kioltja a belefáradást és a megfáradást.” (R.J.)

* Ellen G.White

** József Attila

Pilinszky: Néhány szóban

A jó ajándék önmagunk egy darabja. A legjelentéktelenebb ajándék is test a testünkből, lélek a lelkünkből. Példa arra, hogy életünk nemcsak szükségletek láncolata, s hogy életünk legvégső alapja mégse valamiféle elemi és kikerülhetetlen önzés. Bizonyítéka annak, hogy létünk végül is ajándék, amiből futja az ajándékozásra. Tiltakozás, igen, az ajándék tiltakozás is énünk korlátai ellen, akár olyasmit ajándékozunk oda, amire magunknak is szükségünk volna, de még inkább, amikor olyasmit, amit mi magunk is szeretünk, kedvelünk.

Az ajándékozás nem figyelmesség, nem fényűzés, nem szokás. Véghetetlenül komolyabb és több minden rutinmozdulatnál. Gyönyörű kifejezése az ember földi sorsának, helyzetének s ugyanakkor transzcendens ambíciójának. Annak a vágynak, hogy egyek legyünk, ha most még csak börtönrácsainkon át tudjuk is megölelni, megitatni és megetetni egymást.

(Új Ember, 1974. február 17.)

Ha én ...

Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék,
Minden évben négyszer virágba borulnék,
Nyílnék a fiúnak nyílnék én a lánynak
Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.

Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.

Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,
Megértő szemekkel átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam.

Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék,
Minden áldott este fényben megfürödnék,
És ha egyszer rajtam lánckerék taposna,
Alattam a föld is sírva beomolna.

Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek. 

Túrmezei Erzsébet élete - Fény előttem, fény utánam

Év előttünk, év utánunk,

harcok zúgtak át felettünk,

s könnyözönben, vérözönben 

békekövetek lehettünk. 

Év előttünk, év utánunk,

fény előttünk, fény utánunk,

Krisztus járt velünk naponta,

szenvedéseink is ragyogásba, fénybe vonta.

Fény előttünk, fény utánunk,

zengj előttünk, zengj utánunk,

boldog ének, hála ének,

zengj be minden földi utat,

minden percet, minden évet,

zengj előttünk, zengj utánunk.

Baranyi Ferenc - Valami mindig közbejön

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
a csüggedőkre bíztatón, a lányokra ingerkedőn
mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álom
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál, mert volna mit, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,
hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,
lehetnél hős, nemcsak derék, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.

Reményik Sándor: Akarom

 

Akarom: fontos ne legyek magamnak. 

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.