Azért
van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.
Megmutattad-e
néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?
Ki
vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
Platón a lelkiismeret
mindenekfelett való megbecsülését örökölte
halálra ítélt mesterétől. Szókratész
szellemujja mindvégig tapintotta ütőerét. „Ami
testnek az egészség, az a léleknek az igazságosság”
– mindkettejük jelszava lehetne a platóni megfogalmazás.
Jól tudták, hogy „nem maga az élet a legfőbb
érték, hanem a jó élet”. Honnan tudjuk azonban,
hogy mi az igazság és a jóság? Megvan-e bennünk
vagy a világban, amit annyira keresünk? Ha bennünk lenne,
nem kellene erőfeszítéseket tennünk megszerzésére;
ha a világban rejlenék, nyomára akadhatna bárki.
Nincsenek ezek sem bennünk, sem körülöttünk, hanem
egyedül Istenben, akinek szava hol érvényesülhet
(daimónon), hol viszont becsukjuk előtte lelkünket.
Sem sárarany,
a satnyareményű
halandók
életében ritka
kincs,
sem briliáns,
sem dús ezüst
ágy,
drága jószág
ember előtt,
minekünk úgy
nem ragyognak,
s tágterű föld
másra sosem szoruló,
magától kövér
szántói sem,
mint igaz emberek
egyetértő gondolkodása.
(Ritoók Zsigmond fordítása)
2011. augusztus 13.
"Ha tudásod a szívedből fakad, bölcs vagy,
de ha csak könyvekből gyűjtötted:
legfeljebb műveltnek tarthatod magad."
Simon András
"Lelked igazi otthona a Csend.
Rejtelmek szentélye, melyben készen vár az üzenet.
A bölcsek némán hallgatják,
de a balgák elűzik s locsogva tovább matatnak a hírek ócskapiacán."
A híres baptista prédikátorhoz, Charles Haddon Spurgeonhöz egyik prédikációja után odament egy fiatalember, és ezt mondta:
- Önnek igaza van, prédikátor úr, nekem is meg kell találnom a Golgota hősét, és Isten gyermekévé kell lennem. Meg is fogok térni valamikor.
- Valamikor? – kérdezte Spurgeon.
-Nos, igen, később.
- Később? Miért nem ma?
A fiatalember kissé zavarba jött:
- Szeretnék üdvözülni, és meg is akarok majd térni Jézushoz, de először szeretnék valamit kapni az élettől.
Spurgeon felnevetett, és ezt mondta:
- Kedves barátom, úgy látom, ön nagyon igénytelen. Nekem kevés lenne, hogy valamit kapjak az élettől, nekem az élet kell. A Bibliámban meg van írva, mit mondott erről Jézus: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek.”
