2012. április 12.

BUDA FERENC - Mécsesszemű remény


Fellegfúró fecskék
     fulladnak a porba.
Vizes, vén bölcsesség
     lángunkat kioltja.
 
Kibelezett béke
     nyög, mint beteg állat,
megtiport testére
     hideg havak szállnak.

Földszín-szürke hadak
     jajtalpú csizmája
tapossa a havat
     simára, simára.

Sűrű, sima, kemény
     a fagy, szinte éget.
Mécsesszemű remény
     őrzi a sötétet.

Buda Ferenc: Az én ötvenhatom

   „E kötet első, nagyobbik felét egy alig húszéves fiatalember vetette papírra. Az utolsó versek szerzője viszont - mi tagadás - már a hetvenedik felé halad. Hangnembeli különbség ha van az eleje s utója között, úgy az - mint annyi minden - az 1956 óta lepergett félévszázad terhére róható. Ötvenhatból egyébként bízvást annyi volt, s van, ahányan megéltük. A szemtanúk, résztvevők, a túlélők fogytával napról-napra apad az esély a megközelítőleg teljes történet megírására. Hogy aztán minek, s mennyinek jut majd hely a közös emlékezet lapjain, s mi marad végképp megíratlanul, az az élők felelőssége: az utókoré.
   Az én ötvenhatomra az az aranyló, s egyben vér- és lőporfüst szagú tizenkét nap s a megszállás, szorongattatás téli éjszakáira rákövetkező börtönév egyaránt beletartozik. Addigi életem vízválasztójaként tartom számon e másfél esztendőnyi időszakaszt. (Ahonnét különben a kor s geopolitikai környezet sajátos abszurditása okán még egy ideig mintha visszafelé folytak volna az idő vizei…)
   Nem napló s nem krónika ez a könyv, csupán az átélt egyszeri szabadságra, majd a tankágyú- s vaskapudörejre máig - és halálig ráfelelő visszhangok sora. Szabadulásom pillanatában a bosszúvágy - ha egyáltalán tápláltam magamban effélét - azon nyomban kihunyt belőlem. Túléltem, ami történt. Személyes elszámolni, leszámolni valóm senkivel nincsen. Szükséget nem szenvedek, megbecsülés övez. Ám az igazság helyreálltát várva várom azóta is."
 Buda Ferenc

2012. március 3.

Buda Ferenc - Fohász a virradatban

 
Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad
kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem


nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kiehült ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon


nem tudom magam sem tudom

kérlek hát fogadj el kételyeimmel
vakon botladozó beszédemmel
s ha nem akarod úgy akár
választ se adj
csak engedd hogy megszólítsalak


kakas szól kiált a kakas
emlékezem: mint vallattalak
vallottalak és tagadtalak
mert nehéz igen nehéz megértenem
hogy Te a Gonoszt is virulni
vigadni hagyod


s mert nem tudom ki vagy
s hogy én ki vagyok
már azt sem tudom


világosságra szomjazom

nincs egyebem
csak magam


oldozd fel kérlek szorongásomat
oltalmazd szeretteimet
fékezd meg indulataimat


pásztorom őrizőm ha vagy
veszni ne hagyj


Ámen

Ne hagyd hogy ne így legyen

2012. február 29.

BUDA FERENC: Mécsesszemű remény

Fellegfúró fecskék
fulladnak a porba.
Vizes, vén bölcsesség
lángunkat kioltja.
Kibelezett béke
nyög, mint beteg állat,
megtiport testére
hideg havak szállnak.
Földszín-szürke hadak
jajtalpú csizmája
tapossa a havat
simára, simára.
Sűrű, sima, kemény
a fagy, szinte éget.
Mécsesszemű remény
őrzi a sötétet.

Buda Ferenc: Pesten esik a hó


Pesten esik a hó
Keringve kavarogva
A Dunán a habokra
Lelkük-vesztett romokra
Kivert ablakszemekre
Kékszájú emberekre
Csepelre és a Gyárra
A moccanatlan Várra
Tépett szélű sebeken
Dacoló üzemeken
Aszfaltra száradt véren
Megül halottfehéren
Hordja a szél a földön
Viszi a szél az égen
Pesten esik a hó
Nyílt sebre friss kötésnek
Pest talpig hófehérben


(http://www.youtube.com/watch?v=F2paRjcCMrM)

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.
Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.
 
 
(http://www.youtube.com/watch?v=KuIGEXmbfuU) 

2012. február 25.

Reményik Sándor: Akarom

 
Akarom: fontos ne legyek magamnak. 

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót. 

2012. február 23.

Pilinszky János: Egyenes labirintus


Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? – nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.


2012. február 6.

Arany János: Itthon

 


Mint a madár a fészkére,
Szomju vándor hűvös érre,
Mint a gyermek anyaölbe:
Vágyom én e nyájas körbe.

Itt, enyelgő kis családom
Közt, van az én jó világom,
Künn borong bár a magasban:
Itt örökké csillagos van.

Csillogó szem, mosolygó ajk:
Ez az, amit szívem óhajt,
S küszöbömet átallépve,
Ez derűl itt én elémbe.

Szívem ifjúl, gyermekké lesz:
Kis örömet nagynak érez,
Körülem is ártatlan kedv
Játszi pillangója repked.

És felejtem egyelőre
Gondjaimat a jövőre:
Mi nehéz súly függ e vállon,
Nehogy kedvük búra váljon.

Gyermek-szívvel, öntudatlan
Nyugszom meg e gondolatban,
Hogy övéit el nem hagyja,
Ki mindnyájunk édesatyja. 


 

2011. október 20.

"Az ember minden jel szerint arra van teremtve, hogy gondolkozzék;
ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme; 
egyetlen kötelessége az, hogy helyesen gondolkozzék. 
A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán,
a teremtôjén és a rendeltetésén kezdje a gondolkodást.
Mármost min jár az emberek esze? Ezen soha, hanem a táncoláson, a
lantpengetésen, danoláson, versíráson, lovas karikajátékon,
duellumon, királyi cím elnyerésén, 
anélkül hogy valaha is elgondolkoznának rajta,
mit jelent királynak, és mit embernek lenni."

(Blaise Pascal)

2011. szeptember 3.

FRIENDS


One day an antelope and a monkey were walking alone.
   ’I feel tired,’ said the monkey. ’It’s easier for you. You’ve got long legs. Mine are very short.’
   ’If you climb on my back, I’ll carry you,’ said the antelope.
   ’Thank you,’ said the monkey.
   ’Don’t mention it, my friend’ said the antelope. ’I know that if I need anything, you’ll help me.’
   ’Of course,’ said the monkey and climed onto the antelope’s back.
The two friends walked on till they came to a tree. The monkey jumped down and they both sat down in the shade. While they were sitting there, however, they saw a lion coming towards them.
   ’Oh, no,” said the monkey. ’If that lion cathes us, he’ll eat us.’
   ’Perhaps he’s already had his dinner,’ sais the antelope. ’If he isn’t hungry, he’ll leave us alone.’
   ’Yes, but we don’t know if he’s hungry or not,’ said the monkey. ’Quick. I’ll get on your back again and we can escape.’
   ’That’s no good,’ said his friend.’I won’t be able to run very fast if you’re on my back.’
All the time the lion was getting closer. The monkey looked up. ’I know,’ he said. ’He won’t get us if we climbed this tree.’
   ’But I can’t climb trees,’ said the antelope.
   ’I can,’ said the monkey, and jumped up into the tree. The kion was very close.
   ’I can’t run away now,’ thought the antelope. So he lay down on the ground and pretended to be dead.
The lion came to the tree. He looked up and saw the monkey sitting on a brach. Then he walked up to the antelope. He bent down and sniffed the antelope’s ear for a few moments.
He didn’t eat the antelope, however.
  When the lion was gone, the monkey came down the tree and the antelope stood up.
   ’Phew,’ said the monkey. ’That was scary, but what was the lion doing? I saw him sniffing your ear.’
   ’He was talking to me,’ said the antelope.
   ’Really?’ said the monkey. ’What did he say?’
   ’He said, „You should choose your friends more carefully!”


2011. augusztus 14.

2011. augusztus 13.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.


“Az emberek nagyon fontosnak tartják a tulajdonukat. Csak a legjobb olajat töltik a kocsijukba, gyönyörű bútorokat vásárolnak, miközben a legolcsóbb, legrosszabb minőségű ételt eszik. Mert a mai ember néha többre becsüli a tárgyait, mint a tulajdon testét vagy az életét.

Puszta mechanikai szempontból az emberi test, mint tudjuk, bámulatos, nincs hozzá fogható a készáruk világában. Már az ésszerűség kedvéért is jobban kellene törődnünk vele, mint a többi anyagi dologgal.” 



(Paul Pitchford – Gyógyító táplálkozás)


“A túlevés iránti vágyunkat a finomított, ezért bizonyos anyagokat nélkülöző ételek fogyasztása gerjeszti; a csökkent értékű ételek függőséget idéznek elő, hiszen ösztönösen többet eszünk belőlük abbéli erőfeszítésünkben, hogy megszerezzük azokat a tápanyagokat, amelyek nincsenek bennük.”

(Paul Pitchford – Gyógyító táplálkozás)




















  “A tested a poggyász,
    amit egész életeden keresztül hordanod kell.
   Minél több a felesleg rajta,
    annál rövidebb az út.”
                
                                  (Arnold H. Glasgow)

“Sosem bánjuk meg, amikor túl keveset eszünk.” 
(Thomas Jefferson)

 



“Egy gyermek élete olyan, 
mint egy papírlap, 
melyen minden
arra járó nyomot hagy."
"Ne feledd a különbséget a bármit is igénylő szeretet
és a szeretet között."


                                                                          Stepanie Dowrick

"Ha tudásod a szívedből fakad, bölcs vagy, 
de ha csak könyvekből gyűjtötted: 
legfeljebb műveltnek tarthatod magad."

Simon András



"Lelked igazi otthona a Csend. 
 Rejtelmek szentélye, melyben készen vár az üzenet.
 A bölcsek némán hallgatják, 
de a balgák elűzik s locsogva tovább matatnak a hírek ócskapiacán."

                                                              Simon András


                                                          "A szeretet az a kulcs, 
                      amelynek idővel egyetlen zár sem tud ellenállni, 
                      de türelem nélkül ez is könnyen beletörhet a zárba.

                                                        Simon András


2011. augusztus 11.

"Figyelj azokra a dolgokra,
amelyekkel megtehetnéd,
hogy ügyet sem vetsz rájuk."

Stephanie Dowrick


Füle Lajos: Akkor jön el

   Ha fájni kezd majd, aki vagy,
   és aki nem vagy, bár lehetnél,
   majd ha bevallod végre, hogy
   sohsem voltál igaz keresztyén,
   ha fájni fog, hogy annyian
   vannak, kiket megejt a tévhit,
   s ajkadról értük száll ima,
   akkor jön el az ébredés itt.

Majd hogyha bűnné lesz a bűn,

s a Golgotához sírva érsz el
letenni ott
mind keserűn,
nem alkudva testtel és vérrel,
majd ha hálát adsz JÉZUSÉRT,
s döntésed is végleg megérik,
mert megtisztított az a Vér,
akkor jön el az ébredés itt.

   Majd hogyha jobban érdekel

   kik õk, akik vetnek, aratnak,
   s közéjük állsz és nem leszel
   többé olyan fontos magadnak,
   mert látod már a tájat itt,
   amely aratásra fehérlik,
   s munkára lelkesít a hit,
   akkor jön el az ébredés itt.



Füle Lajos: Sakkfigura


Egyszerű sakkfigurád vagyok
én Neked, Uram,
lovad, parasztod, futód,
amit akarsz, ahogy akarod.
Király lenni sosem akartam
bástyának se lennék jó, tudom.
De jó a Te kezedben lenni
s odaállni, hova csak akarod,
ahová bölcs gondolataid
vezényelnek, s veszteg maradni, míg
kegyelmesen új jelt nem ád kezed.
Vidd velem győzelemre
gondolataidat!
S ha néha netalán
ki is ütnek démoni erők,
végy kegyelmes Kezedbe újra,
rendelkezz velem!

Egyszerű sakkfigurád vagyok
én Neked, uram!



Simon András: A szerelem életképessége

  Egy szerelem életképességét az mutatja meg, hogy a szerelmesek mennyire tudják elviselni az egymás testére és lelkébe vetített megszépített kép lassú szétfoszlását.  


    Ha ösztönösen jól választottak, akkor a szerelem első vakságából kijózanodva - és immár újra a földön járva - boldog felismeréssel vehetik tudomásul, hogy szerelmesük a rávetített ideál-kép elillanása után is csodálatos értékekkel rendelkezik. Olyan tulajdonságokkal, amelyeket a felhevült szenvedély látás-zavarában észre sem vett(ek).
       Ezek a felismerések a párkapcsolat mélyzengésű szeretet-húrjainak első pendülései. S amikor a szerelmes feltöltődik és eltelik párjának "reális csodáival", amikor már a szerelem morfiumának lassú elpárolgása sem teszi csalódottá vagy kiábrándulttá, akkor a szeretet hangoló húrpengetései már isteni hangszerelésben szólnak.

Simon András: Töredék


                                          Aki Istent szereti benned,
                                         úgy őriz meg, hogy elenged.
                                         Aki csak magát szereti benned:
                                         úgy veszít el, hogy görcsösen
                                        ragaszkodik hozzád.


Azért jött, hogy életünk legyen

 A híres baptista prédikátorhoz, Charles Haddon Spurgeonhöz egyik prédikációja után odament egy fiatalember, és ezt mondta:
- Önnek igaza van, prédikátor úr, nekem is meg kell találnom a Golgota hősét, és Isten gyermekévé kell lennem. Meg is fogok térni valamikor.
- Valamikor? – kérdezte Spurgeon.
-Nos, igen, később.
- Később? Miért nem ma?
A fiatalember kissé zavarba jött:
- Szeretnék üdvözülni, és meg is akarok majd térni Jézushoz, de először szeretnék valamit kapni az élettől.
Spurgeon felnevetett, és ezt mondta:
- Kedves barátom, úgy látom, ön nagyon igénytelen. Nekem kevés lenne, hogy valamit kapjak az élettől, nekem az élet kell. A Bibliámban meg van írva, mit mondott erről Jézus: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek.”





                               "Senkit ne vádolj, ha a dolgok rosszul mennek. 
  Csak kérdezd meg: 'Mit tanulhatok ebből?' "

                                                                           Stephanie Dowrick