Kányádi Sándor : A világ legtöbbet érő vagyona

Az egyik este a meséskönyvek felé vetett – ha lehet ilyet mondani - az olvasási étvágyam. Kányádi Sándor A bánatos királylány kútja című versekből, mesékből, tanulságos és jópofa történetekből álló kötetét választottam ki a polcról. Már a könyv borítója jelzi, hogy mindenki számára áldásos lehet ezeken a mindennapi életből merített irományokon elidőzni. „Kicsiknek és nagyoknak” olvashatjuk a címet kiegészítő gondolatok közt.

   A könyvet fellapozva régi olvasmányélményeim egyre élénkebben kezdtek előjönni, mígnem magától is eszembe jutott egy-egy, és tudatosan kezdtem keresni a címek között. Így leltem az alább idézett történetre, amit elolvasva egy film - A legszebb ajándék – jutott eszembe. Gondoltam közzé teszem …  

Kányádi Sándor

A világ legtöbbet érő vagyona

     Bizonyára hallhattátok már ezt a kerek ki történetet, amit én most, kitavaszodván, újra elmesélek. Aki tudja, el ne árulja a csattanóját, mert annak barackot nyomok a fejére, de akkorát, hogy kopasz marad a feje búbja.

     Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, ki nagyon nagy gazda hírében állott. A farzsebéből ki tudott volna fizetni egy kisebbecske országot. S volt neki egy szekérderékra való, de kötélrevaló, szám szerint kilenc fia, de a kilenc együttvéve sem ért egy hajítófát, nemhogy egy pipa dohányt. Olyan lusták voltak, hogy még a föld, akin henyéltek, az is röstellte őket.

-          Minek dolgoznánk, elég gazdag az apánk, ha tízennyien lennénk, akkor is urasan megélnénk abból, ami utána ránk marad.

     De az öreg betyárul áthúzta a számításukat. Minden vagyonát, kincsét a munkásaira hagyta, még egy árva garast se hagyott a kilenc lustára. De hagyott kilenc fejszét, kilenc ásót meg kilenc kapát meg egy irdatlan sűrű bozótos domboldalt. Mondván, hogy oda rejtette a világ legtöbbet érő vagyonát. Azzal csöndesen oldalt fordult, jobblétre szenderült.

-          Most aztán mit tegyünk? Hol lehet az a világot érő vagyon, melyik bokor alatt, melyik hajlaton?

     Egy darabig tanakodtak, találgatták, hol kereshetnék. Aztán vették a fejszét, az ásót s a kapát, s elkezdték irtani, kapálni, ásni a domb oldalát. Kilenc kerek esztendeig tartott, míg végre, a tetőre érve, minden talpalatnyi helyet alaposan megműveltek. Nyomukban már hatalmas tengeri- s búzatáblák zöldelltek, sárgultak, mert annyi esze csak volt már a cseppet sem lusta fiúknak, hogy addig is, amíg nyomára akadnak a vagyonnak, meg aztán valamiből élni is kellett, nem hagyták bevetetlenül a földet.

     Így történt, ahogyan mondom, amikor már egy bokor se volt a dombon, s a domboldal búzát, krumplit meg efféléket termett, akkor jöttek rá, hogy mekkora vagyonra leltek, mert nincs nagyobb kincs a termőföldnél s nagyobb vagyon a szorgalomnál.

     Aki nem hinné, s van hozzá mersze, itt a fejsze, az ásó, a kapa rajta! Kipróbálhatja.