Egyszer a Dunán utaztam fölfelé a
gőzösön, ahol szörnyen hosszú időm volt a világ mostani szomorú állapotáról
gondolkoznom. Semerre kilátás valami jobb után. Az ember azt sem tudja már,
hogy miért él? És tulajdonképpen mi dolga van odáig, míg meghal?
A terem egyik gömbölyű ablaka nyitva volt, s azon a meleg nyári szellő szabadon fújdogált be. Egyszer a szellővel egy repülő virágmag lengett be az ablakon át, egyike azon vándoroknak, minknek szárnyakat adott a természet, hogy keressenek maguknak jövőt.
Elnéztem, hogy mi lesz belőle. Ez a virágmag a túlsó partról jött idáig. Missziója lett volna neki átmenni az innenső partra, s ott talán új ivadékot alapítania. Vajon mi lesz belőle?
A repülő virágmag a szobai légáradatban lomhán libegett ide s tova, s nem talált kijárást ebből az ismeretlen kelepcéből

Egyszer
rászállt egy utazó hölgynek a kalapjára, s ott megrekedt a sok strucctoll
között: jött azonban egy besétáló utas, az szerencsésen leverte a sétabotjával
a hölgy kalapját, s a virágmag újra repült.
Azután
beleesett egy búzakereskedő poharába, csupa bor lett, az kilökte a poharából, a
földre tapadt.
Azután elnéztem
ismét, hogy szedi fel magát lassankint, hogy szárítja meg vékony pilléit:
egyszer aztán felkerekedett egy krinolin, s a támadt szélvészben a virágmag
ismét magasra emelkedett: azután addig kereste sorba az átelleni ablakokat, míg
talált egy olyan keskeny nyílást, mint az ujjam: azon hirtelen kisuhant, a megmenekült.
Sokáig néztem
utána, amíg kivehettem, hogy igyekezett a másik partot elérni.
S ez ekkor nekem nagy vigasztalás volt. Ha ez a virágmag még a tömött gőzhajó belsején is keresztül tudott törni, hogy céljához eljusson: hát én hogy csüggednék el akkor!
S ez ekkor nekem nagy vigasztalás volt. Ha ez a virágmag még a tömött gőzhajó belsején is keresztül tudott törni, hogy céljához eljusson: hát én hogy csüggednék el akkor!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése