"A tisztesség az, amikor akkor is a jót csinálod amikor senki nem néz téged." 

Jim Stovall

"A beszélgetés igazi művészete nem csak az, hogy a megfelelő időben mondjuk a megfelelő dolgot, hanem az is, hogy hagyjuk kimondatlanul a csábító pillanatban a rosszat." 

Dorothy Nevill

 

"Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; 
még éjjel is oktatnak engem az én veséim.

Az Úrra néztem szüntelen; 
mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.

Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; 
testem is biztosságban lakozik.

Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; 
nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

Te tanítasz engem az élet ösvényére,

teljes öröm van tenálad; 

a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. "
 Zsoltárok 16: 6-11

József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

József Attila : Altató

Lehúnyja kék szemét az ég,
lehúnyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,

alszik a bogár, a darázs,

vele alszik a zümmögés -

aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,

- s míg szendereg a robogás -

álmában csönget egy picit -

aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,

szunnyadozik a szakadás,

máma már nem hasad tovább -

aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a síp,

az erdő, a kirándulás,

a jó cukor is aluszik -

aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg-

golyót, megkapod, óriás

leszel, csak húnyd le kis szemed, -

aludj el szépen, kis Balázs.

Tűzoltó leszel s katona!

Vadakat terelő juhász!

Látod, elalszik anyuka. -

Aludj el szépen, kis Balázs.

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.