Bódás János: Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned. 

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt? 

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ. 

Jókai Mór: A gondviselés egy repülő virágmag történetében

    Egyszer a Dunán utaztam fölfelé a gőzösön, ahol szörnyen hosszú időm volt a világ mostani szomorú állapotáról gondolkoznom. Semerre kilátás valami jobb után. Az ember azt sem tudja már, hogy miért él? És tulajdonképpen mi dolga van odáig, míg meghal?
     A terem egyik gömbölyű ablaka nyitva volt, s azon a meleg nyári szellő szabadon fújdogált be. Egyszer a szellővel egy repülő virágmag lengett be az ablakon át, egyike azon vándoroknak, minknek szárnyakat adott a természet, hogy keressenek maguknak jövőt.
    Elnéztem, hogy mi lesz belőle. Ez a virágmag a túlsó partról jött idáig. Missziója lett volna neki átmenni az innenső partra, s ott talán új ivadékot alapítania. Vajon mi lesz belőle?
     A repülő virágmag a szobai légáradatban lomhán libegett ide s tova, s nem talált kijárást ebből az ismeretlen kelepcéből

    Egyszer rászállt egy utazó hölgynek a kalapjára, s ott megrekedt a sok strucctoll között: jött azonban egy besétáló utas, az szerencsésen leverte a sétabotjával a hölgy kalapját, s a virágmag újra repült.

    Azután beleesett egy búzakereskedő poharába, csupa bor lett, az kilökte a poharából, a földre tapadt.

   Azután elnéztem ismét, hogy szedi fel magát lassankint, hogy szárítja meg vékony pilléit: egyszer aztán felkerekedett egy krinolin, s a támadt szélvészben a virágmag ismét magasra emelkedett: azután addig kereste sorba az átelleni ablakokat, míg talált egy olyan keskeny nyílást, mint az ujjam: azon hirtelen kisuhant, a megmenekült.

   Sokáig néztem utána, amíg kivehettem, hogy igyekezett a másik partot elérni.
   S ez ekkor nekem nagy vigasztalás volt. Ha ez a virágmag még a tömött gőzhajó belsején is keresztül tudott törni, hogy céljához eljusson: hát én hogy csüggednék el akkor!